Sajtóközlemények

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem. A felek közös célja elősegíteni, hogy a gazdálkodók széles köre ismerje meg és a gyakorlatban is alkalmazza az agrárkutatási újdonságokat.

Az agráriumban elérhető innovatív megoldások széles körű megismertetése és gyakorlatban való alkalmazásának ösztönzése érdekében együttműködési megállapodást kötött a hazai mezőgazdasági és élelmiszeripari szereplőket összefogó Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint Európa egyik legnagyobb agrárfókuszú felsőoktatási intézménye, a Magyar Agrár- Élettudomány Egyetem (MATE). A megállapodást Papp Zsolt, a NAK elnöke és Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora írta alá. A kamara és az egyetem közös célja elősegíteni, hogy a gazdálkodók minél szélesebb köre ismerje meg az agrárkutatási újdonságokat, melyek gazdálkodási gyakorlatba való beépítésével növelhető a termelés hatékonysága, bővülhetnek az értékesítési lehetőségek és javulhat az ágazat versenyképessége.

A két szervezet együttműködik a mesterséges intelligencián alapuló technológiák gyakorlati megismertetésében és bevezetésében a gazdatársadalom számára, különös tekintettel arra, hogy ezek az eszközök hozzájáruljanak a magyar mezőgazdaság termelési, irányítási és döntéshozatali folyamatainak hatékonyabbá, versenyképesebbé tételéhez.

Az együttműködés keretén belül a MATE elindítja az „agrár- és vidékfejlesztési igazgatási szakember” elnevezésű szakirányú továbbképzést, amelynek célja az ágazatban dolgozó szakemberek magas szintű elméleti és gyakorlati tudással való felvértezése, valamint a magyar agrárium szakemberbázisának célirányos és fenntartható fejlesztése.

A felek kiemelt figyelmet szentelnek a tudásátadásnak. Annak érdekében, hogy a gazdálkodók minél szélesebb körben megismerjék az innovatív megoldásokat – egy külön megállapodás alapján –, a NAK és a MATE közös kiadványokat jelentetnek meg, oktatásokat, konferenciákat, bemutatókat és nyílt napokat, valamint sajtóeseményeket szerveznek, közös kampányokat valósítanak meg. Emellett törekszenek az európai uniós pályázati lehetőségek közös kihasználására, az innovációs tevékenységeket támogató pályázatokon való közös szereplésre, együttműködések kialakítására.

 

NAK - MATE

 

Háttér:

A NAK a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény alapján, az agrár- és élelmiszergazdaság, valamint a vidékfejlesztés ágazatainak erősítése, az ágazati szereplők széleskörű integrálása, versenyképességük javítása és érdekeik képviselete érdekében létrehozott köztestület.

A MATE Európa egyik legnagyobb agrárfókuszú felsőoktatási intézménye. Az Egyetem célja többek között, hogy a nagy múltú és kiváló adottságokkal rendelkező magyar mezőgazdaság irányításában világszínvonalú módon, a XXI. század technológiai kihívásainak megfelelően szerepet vállaljon a kutatás-fejlesztésben, az innovációs folyamatokban és a tudományos eredmények gyakorlati elterjesztésében.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám