Sajtóközlemények

Megjelent a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési program részletes szabályairól, valamint az adatszolgáltatás és nyilvántartás rendjéről szóló rendelet módosítása. A július 30-án életbe lépett szabályozás – amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szorgalmazott – számos ponton segítséget nyújt a termelőknek az eredményes gazdálkodásban.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eddig számos alkalommal kezdeményezte az 59/2008. (IV.29.) FVM rendelet (nitrátrendelet) módosítását, ugyanis a szabályozás több ponton kedvezőtlen, a magyar gazdák számára versenyhátrányt is okozó elemet tartalmazott. Ennek eredményeként elsőként 2021. őszén módosult a rendelet, lehetővé téve a téli trágyázási időszak meghosszabbítását. A NAK ezen felül jelezte azt is, hogy a rendelet 3. számú mellékletében szereplő maximálisan kijuttatható dózisok alacsonyak. A jó mezőgazdasági adottságú, nitrátérzékeny területeken számos esetben a növények nitrogén felvétele a korábbi engedélyezett maximális értékeknél jóval nagyobb lenne. Ez azt jelenti, hogy a jogszabályban megszabott értékek betartása mellett nem lehet a növények genetikai potenciálját teljes mértékben kihasználni.

Ennek igazolása céljából az Agrárminisztérium – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara támogatásával – az Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézet 2018 és 2023 között négy helyszínen állított be kisparcellás tartamkísérletet, valamint üzemi szinten nyolcvan helyszínen/táblán vizsgálta a különböző adagú nitrogén hatóanyag kijuttatásának kockázatát a kimosódás szempontjából. Az üzemi kísérletek elvégzéséhez a NAK és a KITE is biztosított vállalkozó gazdálkodókat, akik a 4-5 évig tartó kísérletben részt tudtak és részt kívántak venni.

A kísérletek eredménye azt mutatta, hogy a gyenge, a közepes és a jó nitrogén ellátottságú talajon is célszerű megemelni a maximálisan kijuttatható nitrogén hatóanyag értékeket az őszi búza, kukorica, cirok, napraforgó, repce, cukorrépa, tavaszi árpa, őszi árpa, silókukorica esetében a nagyobb mennyiségű nitrogén felvétel céljából. Ennek megfelelően indokolttá vált az 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet 3. számú mellékletének módosítása. Az új szabályozás július 30-án lépett hatályba.

A rendeletmódosításnak köszönhetően az ún. pentozán hatás kivédésére kijuttatható többlet nitrogén mennyiségét nem kell beleszámítani a Nitrátrendelet 3. számú mellékletében szereplő, a növények számára termőhelyenként eltérően megállapított, maximálisan kiadható nitrogén mennyiségébe. Emellett a szármaradványok lebontásának elősegítése érdekében a betakarítás után kijuttatott nitrogén esetében sem kell 15 napon belüli vetést tervezniük a gazdálkodónak.

Fontos, hogy a rendelet által megengedett magasabb dózisokat nem mindenkinek és minden területen célszerű alkalmaznia, hiszen a műtrágyafelhasználás kapcsán a saját területre, technikákra kell figyelemmel lenni, a jövedelmezőség szem előtt tartásával. Gazdálkodjunk okosan a tápanyagokkal.

Kapcsolódó kisfilmünket az alábbi linken tekinthetik meg:

https://www.youtube.com/watch?v=9ZLm8to_dcU&t=3s

(NAK)

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám