Sajtóközlemények

Az időjárás is kedvezett idén a hazai hagymatermesztésnek. A jó szezon azonban nem csak hazánkra jellemző, európai versenytársaink is kiváló termést várnak, ami akár túlkínálathoz és dömpingárakhoz is vezethet. A magyar hagyma versenyképessége elsősorban megfelelő fajtahasználattal, a tárolókapacitások fejlesztésével, illetve a termelők összefogásának erősítésével növelhető.

Jó szezonban bíznak idén a hagymatermesztéssel foglalkozó hazai gazdálkodók, ebben az évben ugyanis magas minőségű magyar termés várható – derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi szervezet (FruitVeB), valamint Bondár Imre termelő, a VITALITA SEEDS Kft., az Orosco Kft., a Rit-Sat Kft., a BASF-Nunhems Hungary Kft., a Syngenta Magyarország Kft. által szervezett szakmai napon. A Muronyban megrendezésre kerülő szakmai nap résztvevői a piaci helyzet és az aktuális kihívások áttekintése mellett megismerkedhettek a középkorai és kései fajtákkal is.

A hagyma az egyik legfontosabb szántóföldi zöldségnövényünk, a termőterület az elmúlt években fokozatosan bővült, a növekedés pedig az idei évben is folytatódott. A pozitív tendencia részben a tavaszi magas árak ösztönző erejének köszönhető. Az idén ugyanakkor értékesítési gondokat okozhat, hogy Európa más hagymatermesztő régióiban is kiváló termés ígérkezik. Mindez feltételezhetően túlkínálatot fog okozni, ami dömpingárakhoz vezethet.

A hazai termelők a tárolási kapacitás növelésével kerülhetik el a dömpingárak kialakulását. Megfelelő minőségű tárolással ugyanis nem kényszerülnek rá az azonnali eladásra, így az év többi részében jóval magasabb áron értékesíthetik a termést. A hosszabb távú tárolás jelentette előnyöket azonban csak a megfelelő fajtaválasztás és korszerű technológia alkalmazásával előállított egészséges hagyma esetén lehet kihasználni. A fajtaválasztás során minden esetben a termesztési területhez legjobban alkalmazkodó, a megváltozott klimatikus tényezőket is toleráló, magas hozamot és egységes árualapot biztosító fajták választása célszerű.

Más kertészeti kultúrákhoz hasonlóan a hagymatermesztésben is fontos lenne a termelők összefogásának erősítése. A szorosabb együttműködésnek köszönhetően javulhat a termelők piacra jutásának lehetősége, az átvételi árakat pedig – nagyobb alkupozíciójuknak köszönhetően – a termelési költségeket figyelembe véve lehetne kialakítani. A nagyobb szervezettség jelentősen javítaná a magyar hagyma piaci pozíciója. Az új hagyma értékesítési árát minden esetben az áttelelő hagyma határozza meg. Ugyanakkor, ha túl alacsony a kezdőár, akkor félő, hogy a szezon végére önköltségi szint alá kerül az értékesítési ár.

A hazai hagymafogyasztás stabil, más zöldségfélékkel ellentétben nem mutat hektikusságot. Mivel a hazai termesztés nem haladja meg a belföldi fogyasztást, így biztos felvevőpiacot jelent. A hazai hagyma általában december közepéig érhető el, az importnyomás minden évben érződik a piacon, a külföldi áru versenyképessége azonban az előállítási költségek emelkedése miatt folyamatosan csökken. Így tehát bőven lenne tere a hazai hagymatermesztés növelésének.

(NAK - FruitVeB, 2025. augusztus 21.)

 

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám